KRITIKÁK

Nem az emberi test ábrázolásának lehetősége foglalkoztatja, hanem azokat az emberi kapcsolatokat kívánja modellezni általuk, amelyek életünk folyását, sorsunkat meghatározzák. E kapcsolatok közül is elsősorban a férfi-nő (nő és férfi) találkozása, egymáshoz való vonzódása, közeledése, a vágy, a szerelem és annak beteljesülése vagy a beteljesülés lehetetlensége jelenik meg a kompozíciókon. Mondhatni a művészettörténet alaptémáját dolgozza föl művein, csak persze egészen sajátos módon.

A nagy, élénk színfelületekkel festett, erős kontúrokból felépített munkák tehát úgy idézik meg „egy kapcsolat történetét”, a humor, az irónia eszköztárából is bőségesen merítve, hogy a művészettörténet különböző rétegeit is megidézik. Mindenekelőtt azonban Lukács Tibort idézik Lukács Tibor művei – egyrészt abban az értelemben, hogy szervesen kötődnek korábbi pályaszakaihoz, másrészt abban az értelemben, hogy a festmények jó néhányát saját korábbi, pontosabban a festményekkel mintegy párhuzamosan született plasztikái inspirálták. Jeleként annak, hogy a művészi alkotómunka nem a műfaji hierarchia, hanem a szüntelenül önmagát generáló alkotó képzelet törvényei szerint hozza létre új és új teremtményeit.

P. Szabó Ernő, művészettörténész

_________________________________________________

Lukács Tibor témáit tekintve többnyire valami meglévő dologra támaszkodik, vagyis nem találja ki például az Utolsó vacsorát, és a Krumplievők Van Gogh képét idézik… Az alapötlet tehát többnyire nem új. Ettől persze nem kell megijedni, ilyen művész volt korábban Shakespeare, Arany János vagy Picasso is…
A téma megfogalmazása, feldolgozása azonban jellegzetesen Lukács Tibor-i.
Stílusa nem egysíkú, meglehetősen változatos. Még azt is megengedi magának, hogy külső hatásokat vállaljon – elsősorban mesterére, Deim Pálra gondolok, de alapjában véve minden variáció erős és alaposan átgondolt és mély hittel készült.
Remélem, hogy ez a kiállítás is hozzájárul ahhoz, hogy a kortárs hazai képzőművészetben Lukács Tibor elfoglalja azt a fontos helyet, amelyet vitathatatlanul megérdemel.

Mezei Gábor, belsőépítész, műgyűjtő
Részlet a megnyitóbeszédből.
Innoart Galéria, Szentendre, 2007. október

_________________________________________________

Lukács Tibor munkáiban a saját maga által kreált vizuális jellel, sajátos formával idézi meg az ember képzetét, az emberi, főleg férfi-nő kapcsolatok sokrétűségét, feszültségeit. A geometrikus, kostruktivista művészetből építkező műveken a gépalkatrészeket idéző, fejre, szemre emlékeztető részletekkel antropomorffá váló alakok éleikkel, fürészfogaikkal nem csak karcolják, vagy tépik egymást: hanem éppen ezek mentén tudnak összeilleszkedni. S vesztik el így az élek támadó-védekező, agresszív töltetüket.

Somogyi Zsófia, művészettörténész

He is not interested in portraying the human body, but on modeling those human connections which are determining our lives and fates. First of all the encounter of man and woman (woman and man), their attraction to each other, the approach, the desire and the love and its fulfillment or the impossibility of fulfillment. We can say, he is processing the basic issues of art history, of course on his own way.

This way the paintings with great, alive painted surfaces and strong contours, not only recall “the history of a relationship” with humor and irony, but also recall the different layers of art history. But first of all, the works of Tibor Lukács cite Tibor Lukács himself – they are closely related to his former carrier. On the other hand, some of the paintings were inspired by his own statuettes. It indicates, that artistic work is not following any genre hierarchy, but it gives birth to new creatures which follow the rules of the self-generating creative imagination.

Ernő P. Szabó, art historian




_________________________________________________

As regards Tibor Lukács’s subject matter, he mostly has recourse to something pre-existing; in other words, he does not invent the Last Supper, and his Potato Eaters recall Van Gogh’s picture… The basic idea is usually nothing new. But, please, do not be alarmed, there have been many such artists like that before him, e.g. Shakespeare, János Arany or Picasso…
The formulation and the treatment of the subject matter, however, is particularly Lukácsesque.
His style is multifaceted, quite variegated. He even indulges in affirming external influences – I am thinking primarily of Pál Deim; but fundamentally all variations were made with a firm and well-considered belief.
I hope this exhibition will also contribute to Tibor Lukács’s taking the important place he undoubtedly deserves in contemporary Hungarian art.

Gárbor Mezei, interior designer and art collector
Excerpt from his exhibition-opening speech
Innoart Gallery, Szentendre, October 2007

_________________________________________________

Tibor Lukács recalls in his works the idea of man, the diversity and the tension of human, especially of man-woman relationship with his own visual signs and characteristic forms. His pictures are based on the geometric, constructivist art: his figures remind of machine parts, which become however anthropomorphic due to details which remind of head and eyes. This figures with their edges and saw-teeth are not only scratching and tearing each other: these edges allow them to fit together. And so, the edges lose their defensive-offensive, aggressive content.

Zsófia Somogyi, art historian